JUDr. Keszegh Tünde, Ph.D.
JUDr. Keszegh Tünde, Ph.D. a Prágai Károly Egyetem Jogi Karán végzett. Tanulmányai során fél éves tanulmányi képzésen vett részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán Budapesten. A mesterképzés befejezését követően a Prágai Károly Egyetem Jogi Karán Ph.D. és JUDr. egyetemi titulust szerzett. A nagydoktori cím megszerzése során több szakmai publikáció és könyv megírásában vett részt.
A mesterfokozaton történt tanulmányai befejeztével ügyvédi gyakornokként dolgozott egy neves prágai ügyvédi iroda részére, ahol értékes tapasztalatokra tett szert főként a gazdasági jog terén. Miután visszatért Szlovákiába, továbbra is ügyvédi gyakornokként dolgozott. Majd több évet dolgozott a Dunaszerdahelyi Járásbíróságon felsőbb bírósági hivatalnokként a polgári jogi, kereskedelmi jogi és büntetőjogi osztályon. 2008-ban önálló ügyvédi irodát nyitott Dunaszerdahelyen, amely 2010-től KESZEGH & PUSKÁS Ügyvédi Irodaként működik.
Folyékonyan beszél csehül és magyarul.
JUDr. Puskás Tamás
JUDr. Puskás Tamás a Pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán végzett. Tanulmányai során rendszeresen részt vett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Kara által szervezett nyári egyetemen Budapesten. Mesterfokozatú tanulmányai elvégzését követően a Pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán JUDr. egyetemi titulust szerzett.
Tanulmányai befejezése után több évig a Dunaszerdahelyi Járásbíróságon dolgozott felsőbb bírósági hivatalnokként a polgári jogi, kereskedelmi jogi és büntetőjogi osztályon. Ezt követően több évig az egyik legnagyobb pozsonyi ügyvédi irodának dolgozott, ahol értékes tapasztalatokat szerzett a kereskedelmi és a polgári jog területén a szlovák, magyar, valamint multinacionális kereskedelmi társaságok részére végzett munkája során. 2010 óta a KESZEGH & PUSKÁS Ügyvédi Iroda partnere.
Folyékonyan beszél angolul és magyarul.